A mediáció menete

sikeresmediacio-1

A mediáció kezdeményezése, szabályai

A felek közös megegyezés alapján az általuk választott mediátorhoz fordulhatnak.  A felkérést írásban teszik meg, melyet a mediátor írásban fogad el.

A megbeszéléseken elhangzott információkat minden résztvevő bizalmasan kezeli, a mediátornak titoktartási kötelezettsége van, ettől eltérni csak közös megállapodással lehet.

A mediáció szakaszai

1. Kapcsolatfelvétel, előkészítő megbeszélés

A mediátor mindegyik féllel külön-külön un. előkészítő beszélgetéseket tart, melynek időtartama kb. 1,5 óra. Ennek során a felek feltárják a konfliktust okozó problémákat annak érdekében, hogy a mediátor megismerhesse a konfliktus természetét és mind a felek mind a mediátor felkészülhessen a mediációra.

2. Mediációs ülés

A mediácóra az előkészítő beszélgetések után kerül sor, ezen mindkét fél együtt vesz részt, időtartama szükség szerint változik, általában 3 óra.

Az első megbeszélésen a mediátor tájékoztatja a feleket a mediáció alapelveiről, az eljárás főbb szakaszairól, titoktartási kötelezettségről, a díjazásról és minden olyan kérdésről, amelynek ismerete szükséges ahhoz, hogy a felek megalapozottan dönthessenek az eljárás megindításáról.

3. A mediáció lezárása
Egy mediációs ülés háromféle módon fejeződhet be:

  • megállapodás létrejötte esetén
    • az elért eredmények összegzése,
    • megállapodás elkészítése, aláírása
  • további ülés szükséges
    • az elért eredmények összegzése,
    • két ülés közötti feladatok meghatározása,
    • a következő ülés időpontjának rögzítése
  • ha nem jött létre megállapodás
    • a megtett út elismerése,
    • a fennmaradó feladatok összegzése

Az esetek túlnyomó többségében 2-3 megbeszélés szükséges a konfliktus rendezéséhez. Azonban ez nagyban függ a konfliktus természetétől és a felek kompromisszum készségétől.