Bemutatkozás

sikeresmediacio-6

Mint mindenki, az elmúlt sok év során mi is megtapasztaltuk, hogy milyen gyakran találjuk magunkat szemben konfliktussal különböző helyzetekben (családban, munkahelyen), illetve, hogy milyen sok ismerősünk nem tud mit kezdeni a konfliktussal és sodorja magát olyan helyzetbe, amiből azután kiszabadulni nagyon nehéz és nem is az elvárt eredménnyel sikerül. Hosszú út vezetett addig, amíg felismertük, hogy milyen módon és módszerrel lehet ezeket a konfliktusokat kezelni. Így jutottunk el a konfliktus alternatív kezelési módszeréhez, a mediációhoz.

Mediátorok:

Mediátoraink az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium által bejegyzett mediátorok

Kozák Judit

Felsővezetőként eltöltött több mint 15 év alatt rengeteg olyan szituációval találkoztam, aminek megoldását semmilyen iskolában sem tanítják, hacsak nem pszichológus az ember. Ilyenek például az olyan ügyfélkonfliktusok, amelyeknek megoldása különleges kihívás, mert az ügyfél már nem nyitott a békés megoldásra és „az igazgatóval akarok beszélni” az egyetlen mondat, amelyet folyamatosan ismételget. Másik terület, ahol egy vezető folyamatosan megoldandó problémával találkozik, az maga a szervezet, ugyanis a kollégák között rendszeresen alakulnak ki nézeteltérések és ezeket kezelni kell annak érdekében, hogy a kialakult konfliktus ne menjen a munka rovására. Soha nincs biztos recept, de vannak olyan fogások, módszerek, amelyek elsajátíthatók és jó ösztönnel, ráérzéssel hatékonyan használhatók. Sok éven keresztül csak ösztönösen kezeltem ezeket a helyzeteket, viszont egy idő után éreztem, hogy ennél többre van szükségem és megtaláltam a mediációt. Először csak azért végeztem el a tanfolyamot, hogy saját eszköztáramat bővítsem. Később érlelődött meg bennem az elhatározás, hogy már nemcsak egy szervezeten belül, hanem szélesebb körben hivatásszerűen végezzem ezt a tevékenységet.

 

Reinke Rita

Drezdában születtem, de iskoláimat már Budapesten végeztem. Főleg a bankszektorban dolgoztam itthon és külföldön. Ez idő alatt mind hazai cégek magyar vezetőivel, mind más, különböző kultúrákból származó felsővezetőkkel folytattam tárgyalásokat. Munkám természetes velejárója volt a sok érdekellentét, konfliktus. Életem során megtapasztaltam, hogy az emberi kapcsolatok alapja a jó kommunikáció. Sajnos sokszor nem azt vagy nem úgy mondjuk, amit szeretnénk és máris adott a konfliktus. A félreértések és időben nem tisztázott problémák egyre súlyosabb konfliktushoz vezetnek, amit a felek külső segítség nélkül általában már nem képesek megoldani. Számomra a belső béke és a harmónia nagyon fontos, ezért kezdtem el komolyabban foglalkozni a békés konfliktuskezeléssel, a mediációval, mert a béke nem a konfliktus hiánya, hanem a konfliktus kezelésének képessége. Az elsajátított technikák segítségével már kilátástalannak tűnő helyzeteket is sikerült megoldani. Örömmel tölt el, hogy a mediáció segítségével sokaknak segíthetek problémájuk megoldásában, legyen az párkapcsolati, családi, baráti, szervezeti vagy más jellegű konfliktus. Németül és angolul is beszélek

 

dr. Komlós Judit Fanni

Jogászként végeztem az ELTE Jogi Karán, majd éveken át Brüsszelben és Luxembourgban dolgoztam multinacionális környezetben. A szakmai hátterem, a multikulturális környezet, valamint a hobbim, a nyelvtanulás egyaránt megerősített abban, hogy a jó kommunikáció, a közös nyelv a hatékonyan és az egymást segítve működő emberi kapcsolatok alapja.
Hiszem, hogy bármilyen konfliktushelyzetben meg lehet találni azt a közös hangot, aminek segítségével pereskedés helyett megegyezésre jutnak a felek. A mediátor mintegy tolmácsként segíti őket abban, hogy megtalálják új közös nyelvüket, a megegyezés nyelvét.
Családjogi szakjogászi hátteremből kifolyólag legfőképpen párkapcsolati konfliktusok kezelésével, válási és házassági vagyonjogi mediációval foglalkozom. Angol, német, francia és olasz nyelven is vállalom a mediációk levezetését.
Mediátorként vallom, hogy a legelmérgesedettebb helyzetben is meg lehet találni azt a közös nevezőt, ami alapján mindkét fél számára méltó és méltányos megoldást találhatunk akár közösen, akár külön-külön kívánják folytatni útjukat.